Fiatalok tudósítanak önkéntesen a magyar EU-elnökség óta – Youngsters report voluntary since the Hungarian EU Presidency

2018. április. 21., szombat

SZIGET – Első napi ajánló – augusztus 10. szerda

Az idei év egyik legnagyobb visszatérője a brit Pulp, amely nyolc év hallgatás után állt össze újra és tért vissza – többek között – a Sziget Nagyszínpadára. A Pulp poptörténeti jelentőségét, hatását sorolni hosszas lenne, elég csak annyit mondani: szerda este, fél tíz.

A Pop-Rock Nagyszínpadon már délután háromtól a villanygitároké a főszerep: kezdésként a két nagylemezével egyre inkább az indie-rock világ egyre jelentősebb zenekarává váló brit The Maccabees kezdi a sort. Ha már nem hordunk tartant és nincs piros tarajunk, ám szívünknek oi kedves az ír folk tradíció és a punk lázadás, fél öttől mindezt pogóba önthetjük (hogy erős képzavarral éljünk), a hazánkba visszatérő és szívünknek kedves Flogging Molly érkezik. A rendre teltház előtt játszó dallamos hardcore Rise Against zenekart sem kell bemutatni a hazai közönségnek, ők hattól lépnek színpadra. New Yorkból érkezik az idei Sziget egyik legizgalmasabb együttese, a közönség és a kritikusok által is dicsőített Interpol. A negyedik lemezét tavaly megjelentető, élőben öttagú zenekar garantáltan emlékezetes fellépése háromnegyed nyolckor kezdődik.

Az idei év egyik legnagyobb visszatérője a brit Pulp, amely nyolc év hallgatás után állt össze újra és tért vissza – többek között – a Sziget Nagyszínpadára. A Pulp poptörténeti jelentőségét, hatását sorolni hosszas lenne, elég csak annyit mondani: szerda este, fél tíz.

A Pesti Est Világzenei Nagyszínpad továbbra is második legnagyobb helyszínünk, idén számos új fellépővel, visszatérő szupersztárral és néhány kakukktojással. Itt önmagáért beszél minden fellépő: öttől a német LaBrassBanda, negyed héttől sokak kedvenc francia zenekara, a Les Hurlements d’Leo lép fel. Háromnegyed nyolctól láthatja először és utoljára a magyar közönség az Ojos de Brujot, a spanyol együttes ugyanis búcsúturnéja során érkezik a Szigetre. Az este fő fellépője a kubai és mali zenészek által létrehozott AfroCubism, fél tíztől.

Az első nap egyik legjobban várt hőse kétségtelenül az elpusztíthatatlan Lemmy. A rock’n’roll lelkeknek kötelező program a Motörhead fellépése fél kilenctől a Rock – Metál Nagyszínpadon, de érdemes az előttük fellépő holland Within Temptationt is meghallgatni héttől. Elementáris erővel érezik az A38 – wan2 Színpadra a trash metal egyik legfontosabb képviselője, a Suicidal Tendencies, és drasztikus váltásként követi majd őket a britek új reménysége, a Hurts. A Wonderful Life és a Better Than Love szerzői éjfél előtt fél órával lépnek színpadra.

Ausztráliából érkezik a Burn Party Aréna szerdai fő attrakciója, az Empire of the Sun. A legszínesebb elektropop zenekar olyan slágereknek köszönheti hírnevét, mint a Walking on a Dream és a We Are The People. És minden bizonnyal már az első nap megnyerik a legkülönlegesebb fellépőruháért járó díjat. Egy újabb kötelező program, fél nyolctól.

Magyar zenekarokból sem lesz hiány, az MR2 – Petőfi Rádió Magyar Nagyszínpadon fellép a FreshFabrik, a -1. napi Gesztiválon is közreműködő Balkán Fanatik, a Magashegyi Underground, a Brains, és a már-már sztárkultuszba emelkedő Quimby is, a Roma Sátorban pedig Besh o droM kezd tizenegykor. Hazánk legnagyobb parti-gépezete is megérkezik a Sziget első napján: háromnegyed héttől Soerii & Poolek szigorúan 18+-os fellépése az A38-Wan2 Színpadon.

Ezen kívül rengeteg helyszín és program várja a vendégeket, a lassúzástól kezdve a pókerig mindenre van lehetőség, úgyhogy érdemes nyitott szemmel járni. Az energiákkal érdemes spórolni, hiszen ez még csak az első nap!

Forrás: Sziget © http://www.sziget.hu/fesztival

Videó és képek: Sziget © http://www.sziget.hu/fesztival

Cikk megosztása

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is, vagy iratkozz fel hírcsatornánkra, hogy mindig a leghamarabb kapd meg a legújabb cikkeket!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*