Fiatalok tudósítanak önkéntesen a magyar EU-elnökség óta – Youngsters report voluntary since the Hungarian EU Presidency

2017. november. 21., kedd

Egy hét a narancsfák alatt – Antalya

Türkiz tengerpart, mecsetek, színes bazárok, divatos kendők, török kávé, gránátalma tea, és a kék szem…

Ha az ember nem szeret trópusi hőségben, heringként szorongva bejárni  a legszebb helyeket a török riviérán, akkor a legalkalmasabb a február végétől március végéig tartó időszak. Ugyanis a 15-22  ̊C-ban garantált egy tökéletes kikapcsolódás, annak aki már unja a telet.

Utazásom Antalya régióban egy Kemer nevű kis hotelparadicsomban kezdődött, amely nem áll másból mint egy rendkívül hosszú sétálóutcából és körülötte lévő hotelerdőből. Itt a a narancs- és citromfák olyan gyakoriak, mint nálunk az akácfa.

Természetesen vannak hagyományos török városok is a régióban, mint Kumluca vagy Finike, ahova még nem tört be a turizmus. De például Myra, ahol a titokzatos lykiai sziklasírokra volt szerencsém feltekinteni , megkerülhetetlen bazársor húzódik, ahol olyan hatékonysággal keverik az árusok az oroszt a franciával és az angolt a némettel, mintha természetes, élő nyelvet alkotnának. Valamint Szent Miklós templomában kalandoztam, ahol egy olyan felfedezést tettem, ami lerombolta az álmaimat: a Mikulás nem az Északi Sarkról, hanem Törökországból származik.

Egy kicsit kiszabadulva a tenger bűvöletéből a hegyekbe vezetett az utam, mégpedig a világ egyik csodájához, Pamukkale mészkőmedencéihez. A „gyapotvár” köré, ami az UNESCO világörökség része, épült Hierapolis városa. Maga a helyszín bejárása 2 napot vett igénybe, bár így is hiányérzettel kellett ott hagynom ezt a csodát. A Szent Város ugyanis nyomot hagy az emberben, ami köszönhető talán a 35  ̊C szén-dioxidban gazdag forrásvíznek, aminek gyógyító hatásából táplálkoznak a köré épült szállodák is.

Visszatérve a tenger lágy morajához, Antalya városát vettem célba. A Lara vízesés természetfilmbe illő szépségének megtekintése után, belevetettem magam az óváros sikátoros bazárjaiba, ahol nem létezik az idő. Az ember azon kapja magát, hogy árusról árusra jár, elbeszélget az élet dolgairól és tele kézzel, tele hassal fejezi be a napot megpihenve egy utca dervis mellett.

Az utolsó napomat Aspendosban töltöttem, meglátogatva az egyik legjobb állapotban fennmaradt ókori színházat a világon, tisztelegtem Allahnak a város mecsetében, végül egy szellős hajókirándulással koronáztam meg a nyaralásomat ki a tengerre.

Más, mint a nyugati országokban megszokott riviérai nyaralás… Itt mindenki ismer legalább két magyarországi magyart, a lányokat kinézik és utánuk kiáltanak, hogy “Masha’Allah”! Itt biztos nem térsz haza egy szőnyeg, egy ékszer, egy bőrdíszmű és török teáskészlet nélkül. És ne lepődjön meg egy magyar férfi sem, ha őt Attilának, esetleg Zoltánnak fogják hívni.


/strong

Cikk megosztása

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is, vagy iratkozz fel hírcsatornánkra, hogy mindig a leghamarabb kapd meg a legújabb cikkeket!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*